Ennek a bejegyzésnek eredetileg valami olyasmi lett volna a címe, hogy "SOHA többé természetes szülést!" vagy "Legközelebb tuti CSÁSZÁRT kérek!" Aztén fél évvel a fiam születése után, pont emiatt a jegyzet miatt felhívtam  Timit, a szülésznőmet és interjút kértem tőle. Majd egy órán keresztül beszélgettünk, csakúgy mint tavaly októberben, négy héttel Milán születése előtt. Így került végül kérdőjel a cím végére. A kérdéseket ugyanúgy tettem fel mint akkor, egy valami viszont nagyon is megváltozott: világra hoztam Milán Rubent. És igen.. ott november 19-én, a szülőszobán megfogadtam, hogy soha többé nem szülök természetes úton.

Szülés előtt 4 héttel.

Mindent elterveztem! Vagány leszek és sportos, minden héten legalább egyszer lassan kocogok a Margitszigeten, kismama jógára járok majd, felveszem a kapcsolatot a pocakomban fejlődő kisfiammal, spirituális kapcsolat lesz a miénk. Aztán csak egészséges ételeket fogyasztok, semmi cukros üditő, rengeteg zöldséget és gyümülcsöt eszem, mert neki az lesz a legjobb! Tervbe volt véve az is, hogy végre nem parázom, megtaláltam életem szerelmét, ott dobog egy pici szív az én szívem alatt és minden szuper lesz. Egyértelmű és természetes. Pont olyan, mint amilyen az apukájával a kapcsolatom. Aztán ahogy megláttam azt a kis pici pöttyöt és hallottam a dobogását, valahogy minden másképpen alakult. (szerintem Milán itt kezdett el rávezetni arra, hogy felejtsem el a szabályaimat, itt Ő diktál.)

Az előző otthonomat imádtam! Ott soha nem voltam éhes, bármikor ehettem és bármikor aludhattam. A tulaj isteni kajákat szolgált fel! Paradicsomos pizza, paradicsomos tészta, nutellás zsömle, halászlé, sajtos tészta. Csak, hogy a legfontosabbakat említsem, azok közül, amiket szabadon választott sorrendben követeltem meg magamak a hét több napján!

El sem hiszitek, hogy milyen régóta vágytam már arra, hogy leírjam ezt a mondatot: ANYA LESZEK! Tovább már nem szeretném és nem is tudnám titkolni, hogy Balázzsal kisbabánk lesz! Mérhetetlen boldogság és az elmúlt évek tükrében egy óriási csoda ez az életünkben.

Negyedszerre törlöm ki és kezdem újra, ezt a jegyzetet.. Törlés, újrakezdés, 2014. Utáltam, megtört, megerősített, újraindított, átformált, szétszedett, meggyötört, reményt adott. De nagyon várom már, hogy vége legyen... 

Ahány sütemény-receptet eddig anyukámmal kipróbáltunk, annyiszor alakítottunk az eredeti receptúrán. Egyrészt, mert a cukrot, ahol csak lehet nyírfacukorral helyettesítjük, a fehér lisztet, tönköly lisztre cseréljük, a tejet pedig sokszor risztejjel pótoljuk. Ez a receptet viszont más.

A legtöbb nőnek van egy jolly joker ruhája a gardróbjában, amit akkor, amikor hirtelen menni kell valahová és hirtelen semmi ihlet nincs, elő tud rántani. Na, nálam ez az.

Ahogy egy jó kis bulváros anyag, pont úgy kezdődik ez a történet is. Két hete még nem sejtettem, hogy egyszer ebben az életben 250-nel fogok száguldozni, hogy átélem milyen 180-al bevenni egy kanyart, hogy kiderül, hogy egy Forma1-es autóba alig férek bele, és hogy egy általam teljesen ismeretlen férfit abban fogok segíteni, hogy egy 40 millliós kocsit -vagyis egy hófehér Porsche 911- megnyerjen Milánóban. Azt pedig kiváltképp nem sejtettem, hogy a szlalom pályán, nagy sebességnél igazán jó vagyok, nem úgy, mint a mélygarázsokban.

87 napot fogyasztottunk el eddig a 2014-es nyár kínálatából, és amikor tegnap, hajnali ötkor 15 fokot mutatott az autóm hőmérője, majd beérvén a tévé székházába Németh Lajos, azzal a remek hírrel dobta fel a napomat, hogy a héten tuti az eső is esni fog, akkor végleg elbúcsúztam -nemcsak az idei nyártól- hanem, az olyan nagyon várt vénasszonyok szeptemberétől is! 

Alig voltam 21 éves, amikor az első P3-as citológiai leletemet megkaptam. Emlékszem, hogy akkor az anyukámmal együtt ültünk a nőgyógyásznál, aki annyit mondott, hogy nem gond, majd az immunrendszerem megoldja, hisz még csak 21 éves vagyok. Na, ja 21 éves voltam és már akkor is hipochonder, anyukám pedig már akkor is túlaggódott mindent. Lényegében gőzöm nem volt róla, hogy mi az a "P3" és az anyukámnak sem. 1 évvel később már pontosan tudtuk, akkor amikor a műtőasztalon feküdtem. Tatár Csilla 22 év. Az immunrendszere nem oldotta meg.