Tatár Csilla

Legközelebb tuti császárt kérek?

2016. június 14. - Tatár Csilla

Ennek a bejegyzésnek eredetileg valami olyasmi lett volna a címe, hogy "SOHA többé természetes szülést!" vagy "Legközelebb tuti CSÁSZÁRT kérek!" Aztén fél évvel a fiam születése után, pont emiatt a jegyzet miatt felhívtam  Timit, a szülésznőmet és interjút kértem tőle. Majd egy órán keresztül beszélgettünk, csakúgy mint tavaly októberben, négy héttel Milán születése előtt. Így került végül kérdőjel a cím végére. A kérdéseket ugyanúgy tettem fel mint akkor, egy valami viszont nagyon is megváltozott: világra hoztam Milán Rubent. És igen.. ott november 19-én, a szülőszobán megfogadtam, hogy soha többé nem szülök természetes úton.

20160611_103334.jpg

Szülés előtt 4 héttel.

A fájdalom nem érdekelt, elég magasan van nálam a léc, a bűntudat viszont, amit azért éreztem, mert (megítélésem szerint) kockára tettem a fiam egészségét a hüvelyi szüléssel, nem múlt el. Ráadásul ott volt még a  (megítélésem szerint) hosszú felépülési idő, ami iszonyatosan lassan ment és megakadályozott abban, hogy úgy lássam el a fiamat, ahogy elterveztem. Mert oké, hogy a szülés fájdalommal jár, de azt senki sem mondta, hogy utána hetekig nem tudok majd rendesen ülni, menni, állni, emelni, csak, hogy a legalapvetőbb napi teendőket említsem. NaDe! A felvett beszélgetés után rájöttem, hogy milyen szépen besétáltam a saját csapdámba, hogy mennyire hülye voltam, hogy bevettem azt a sok baromságot, amit az előtte/utána képekkel illusztrálva posztoltak a fitt szupermamik, hogy azt gondoltam, hogy az az egészséges, hogy egy szülés után - mintha csak egy nehéz hátizsákot tenne le az ember - minden ugyanúgy lesz, mint 9 hónappal azelőtt.

Megannyi, "mintaszüléses" sztorit olvastam végig, a világ legjobb anyukáiról, akik fennen hirdetik, hogy bárki meg tudja csinálni azt, amit ők, mert minden fejben dől el és csak akarni kell! Aztán pár héttel a szülés után tök oké, hogy egy futó babakocsival a kezedben szaladgálsz a Margitszigeten, majd rögtön utána posztolod a "szülésutánnégyhéttel" hashtaggel a lapos hasadat és azt is, hogy talpig sminkben a férjeddel édes kettesben vacsoráztok. Mert kell az inspiráció azoknak a leharcolt, magára semmit nem adó ősanyáknak, akik képtelenek a szülés után is szexi feleségek és szupermamik lenni. Engem eltaláltatok, mert ilyen akartam lenni én is. De másképp alakult. A szülőszobán is és otthon is. Az eredmény pedig az lett, hogy találtam egy bűnbakot. Mégpedig a SZÜLÉST magát. Ha nem természetes úton szülök, akkor ez az egész nincs, sokkal gyorsabban regenerálódok, nincs bűntudatom és biztos, hogy hamarabb visszatérek a régi önmagamhoz. És ez talán életem legnagyobb baromsága volt. És hogy tényleg milyen "furák" az anyák, most azt érzem, lehet, hogy másodszorra is nekifutok, pont ugyanígy, csak a paráim nélkül. Pedig nagyon messziről indultam...

img_20160611_2.png Az utolsó szelfi a szülőágyon, amikor még azt hittem, hogy tuti nekem is "mintaszülésem" lesz.:)

Nálam ez az egész császár kontra természetes szülés kérdés elég egyértelmű volt. Én nem akartam, hogy a hasamat felvágják és nem akartam én eldönteni, hogy mikor van itt az idő. Ráadásul valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva az első pillanattól kezdve arra készültem, hogy természetes úton hozom világra Milánt. A miértekre magam sem tudom a választ a mai napig, mert mielőtt várandós lettem, sokkal inkább húzott a szívem az egyszerűbbnek tűnű császármetszés irányába. De ahogyan Milán befészkelte magát a helyére -ahogyan azt már korábban is meséltem nektek - mindent átírt bennem.

MInden egyes ultrahangvizsgálaton azon drukkoltam, nehogy "eltanácsoljanak" a természet rendjétől, valamilyen orvosi oknál fogva. Esküszöm, nem volt bennem megfelelési kényszer, de valahogy óriásit csalódtam volna magamban, ha papírt adnak arról, hogy képtelen vagyok önállóan megszülni a fiamat. Mert ugye hiába óriási a bébi a pocakban, én bitang erős vagyok, jó széles csípővel, megfelő akarattal, jópár adag kismama jógával a tarsolyomban és egy szülést segítő géllel az uticsomagomban. Ja, és egy profi szülésznővel és nőgyógyásszal az oldalamon. Sima ügy lesz. A para persze végig ott volt bennem, de leginkább attól, hogy honnan az istenből fogom tudni, hogy itt az idő. Olyan görcseim lesznek, mint a mestruációnál és ha elfolyik a magzatvíz, az egyértelmű lesz? És ha csak szivárog, azt is észre fogom venni? Mondanom sem kell, hogy úgy a 36. héttől, minden pillanatban azt hittem, szülni fogok. Nem egyszer telefonáltam be a kórház ügyeletére, hogy érzek valamit, ugye ez már AZ???? Jöttek mentek a görcsök. Ilyenkor az  ügyeletes nővér beparancsolt a melegvizes zuhany alá és azt mondta, ha elmúlik a görcs, akkor maradjak a fenekemen, mert itt bizony még nem lesz szülés. Minden egyes kisimulás után kicsit csalódott voltam, annyira akartam magamtól megérezni, hogy itt az idő..és annyira szerettem volna már túl lenni rajta. Mert hát a 36. héttől már minden bajom volt. A parkban körözve és mindenféle praktikákat bevetve készültem arra, hogy indulok szülni.:) Mindeközben pedig, korábbi jó szokásomhoz híven, bújtam a netet, szülés előtti és után sztorikat olvasgattam, végignéztem az összes "Jön a baba Hadas Krisztával" részt és hívogattam a kérdéseimmel a szülésznőmet és azt a két barátnőmet, akik egy évvel előttem hozták világra a kisfiukat. (köszi Andi és Vivi a türelmet, így utólag is)  A "hülye" kérdések ugye soha nem fogytak el...:)

Ha Te is éppen az első babádat várod, akkor pont ugyanannyi kérdés van benned, mint bennem anno. (kivéve, ha  a szupermamik táborát erősíted, mert akkor Te ösztönösen mindent tudsz.:))

Szóval, a követekző kérdezz felelek ismét a "paramamiknak" szól!

Ha nyújtózkodom, tényleg a gyerek nyaka köré tekerdhet a köldökzsinór?

Ezt a kérdést állandóan megkapjuk a kismamáktól a terhesgondozáson, de ez abszolút hülyeség. A méhet képzeld el úgy, mint egy vízzel töltött lufit, nem tudod összenyomni, így a nyújtozkodásnak sincs semmi hatása a köldökzsinór állapotára. 

Ha ég a gyomrom, akkor sok hajjal születik majd a gyerekem?

Semmi összefüggés nincs! A terhes méh megemeli a rekeszizmot, ami megemeli a gyomrot, így pang a gyomorsav benne. Az anatómiai viszonyok nyilvánvalóan megváltoznak, lazul a gyomorszáj is, nem zár rendesen, esetleg visszafolyhat a gyomorsav is a nyelőcsőbe. Ez okozza a kellemetlen érzést. 

Honnan tudom, hogy megindult a szülés? Úgy görcsöl a hasam, mintha mensturálnék? Vagyis ha a 36. hét után görcsöl a hasam az már ”Az”?

Nem kell azonnal rohanni. A különbség a jóslófájások és szülőfájások között 3 pontban mutatkozik meg: a rendszeresség az erősség és a hatékonyság. A hatékonyságot nyílván vizsgálattal tudjuk megállapítani. (ilyenkor azt vizsgáljuk pl. hogy kinyílt-e a méhszáj). Ezt a kismama nyilván nem tudja magától eldönteni, de azt nagyon jól meg tudja figyelni, hogy a görcsök egyre erősebben és egyre sűrűbben jönnek-e. Erre szoktuk ajánlani a meleg fürdőt. Ezért nagyon hálásak is a kismamák, mert a 9 hónap alatt a kádban üldögélést kerülni kell, de ilyenkor megendegjük nekik, csakúgy mint a forróbb vizes zuhanyzást. A valódi szülőfájás az a melegvíz hatására nem múlik el, a jóslófájás viszont igen. A másik része pedig ugye a magzatvíz, hogy folyik-e vagy sem. A gyógyszertárban lehet kapni betétet, ami elszíneződik, ha szivárog a víz. Ha a várandós érzi hogy valami folyik, akkor beszerez egy ilyen betétet és ha az lilásan elszíneződik, akkor hívni kell az orvost vagy szülésznőt. Van úgy, hogy a baba feje már tömít, ilyenkor nem önti el a kismamát a magzatvíz, ezért praktikus egy ilyen betétet előre beszerezni.

Bábakoktél vagy szex? Milyen praktikák vannak, a szülés megindítására, mi az ami ilyenkor veszélytelen?

Jól mondod, ezek mind praktikák. Vagy bejön, vagy nem. Nagyon egyszerű lenne a dolgunk, ha ezek 100 százalékosan hatékonyak lennének. Az egyik ilyen a bábakoktél, ami az alhasi vérbőség fokozására támaszkodik. A bábakoktél 2 cent pálinka, 5 cent ricinusolaj és két deci baracklé keverékéből áll. Nem kell félni ennyi alkoholtól, mert ez a szülés közeledtével, egyszeri alkalommal nem árt a babának. A lépcsőzés nem segít, csak maximum kifárad tőle az anyuka, pedig a vajúdáshoz rengeteg erőre van szükség. A szex szintén kedvez az alhasi vérbőségnek, ráadásul a férfi nemi váladék hormonhatása is megindíthatja a szülést. Van aki a málnalevél teára esküszik, de az ugye soha nem derül ki, hogy végül, mi indította meg a szülést. Hiszen nem tudjuk kipróbálni, hogy mi lett volna nélküle. Aztán persze vannak olyan anyukák is, akiknél - bármit kipróbálhatnak - nem indul be a szülés magától..

Amikor Milánt vártam egy rémisztő facebook bejegyzés miatt, úgy négyszer végeztettem el Streptococcus szűrést, utoljára a 36. héten. Számtalan olyan történet kering a neten, hogy a kisbaba a szülést követően ilyen fertőzés miatt vesztette el az életét. Kell  vagy sem szűrést végezni?
A magyar protokollban nincs bennne, hogy ezt kötelező lenne szűrni a várandósság alatt. Vagyis ha nem tudunk róla, akkor nem csinálunk semmit. A kórházban ha nincs erre vizsgálat, akkor negatívként kell felfogni. Ha valakinél van egy pozitív kenetről eredmény, akkor antibioitukomot adunk vénásan a kismamának a szülés előtt. De ezt nem kell túlparázni. Én nem találkoztam még károsodott csecsemővel, olyannal akinél emiatt lett volna baj. Egyébként mindenhol máshol sokkal lazább a terhesgondozás mint itthon, a magyar kismamák kicsit túlparáznak mindent. Ezt könnyedebben kellene venni. Mentálisan erre nem szabad ennyire ráfeszülni.

A szülést segítő gélnek, van értelem? Én vittem magammal, de őszintén szólva nem emlékszem már arra, hogy segített - e valamiben?
Nagyon sokat használ, nagyon szeretjük, főleg az először szülő nőknél. Ennek az a lényege, hogy bevonja a hüvely nyálkahártyáját és ezzel csökkenti a felületi feszültséget. Főleg, ha hosszú haja van a csecsemőnek, akkor az egészen rá tud tapadni a hüvely falára. Ez tulajdonképpen egy síkosító gél, amit nem old le a víz, ezért szoktuk kádban szülésnél is használni, így könnyebben, kevesebb sérüléssel születik meg a baba. De ne legyen illúziója senkinek, az első szülés nehéz, és csak keveseknek adatik meg, hogy gyorsan és könnyen megy.

Császárral biztonságosabb szülni?
Itt nemcsak a biztonságról van szó. A császármetszést “azért találták ki”, hogy ne haljanak meg anyukák és kisbabák. Ma odáig jutottunk, hogy bemegyek a boltba és veszek egy császármetszét. Ez nem jó. A gyereknek végig kell járni az útját.

MIÉRT?
Azért, mert a vajúdás alatt az anyai szervezetből olyan hormonok és olyan anyagok jutnak a baba szervezetébe, amiktől az ő adaptációja sokkal könnyebb lesz. Gondolj bele, van egy magzat, aki készen kapja a táplálékot a pocakjába, minimálisan használja csak az emésztőrendszerét, nem használja a tüdejét, egyenletes hőmérsékleten van, amióta a kettő sejtből több lett. A császármetszésnél ez az idillikus állapot az egyik másodpercről a másikra megszűnik. Ha valaki hüvelyi úton szül, akkor a hüvelyfal, amikor a baba mellkasát összeszorítja, kipréseli a járatokból és a légutakból a nyákot, illetve magzatvizet, így a babának esélye sincs arra, hogy ezeket a levegővételnél lenyelje. A császárnál azért fordítjuk meg a babát amikor kiemeljük, hogy kifollyon belőle a váladék és az első légvételnél ne a tüdejébe kerüljön bele. Szerintem sokkal nagyobb sokk az újszülöttnek a császármetszés. Aztán ott vannak még a hüvelyflórából származó jótékony baktériumok is.

Mostanában a nyugati klinikákon a császáros babáknál egy steril kendővel az anyukák hüvelyét kitörlik és ezzel áttörlik a babák szájüregét. Az immunrendszernek ez egy nagyon fontos védelem. Véleményem szerint nem véletlen, hogy ennyi allergiás gyerek van.

Ettől függetlenül én az első szülésem után azt éreztem, hogy végem van és ha van könnyebb út, akkor legközelebb azt választom....
A legnagyobb hiba az, ha valaki azért, mert az első szülése nehéz volt a másodikat császárral szüli. A második szülés mindig sokkal könnyebb és gyorsabb. A mama sokkal intenzívebben meg tudja élni, mert tudja, hogy mi vár rá. Anatómiailag pedig sokkal gyorsabban tágul a méhszáj, ráadásul a kitolási szak, az első szülés 1,5 órójához képest, akár 15 percre is rövidülhet. Rutinosan meg tudunk csinálni egy hasi műtétet, de az attól még egy felnyitott operált has lesz. Ne tedd, hidd el, hogy a babádnak és magadnak is jót teszel, ha szépen megszülöd.

Hány kilós babákat nem engednek az orvosok természetes úton megszülni?
Nézd, ha valaki nagyon szülni akar, akkor azt beleengedjük a szülésbe. De, aki mondjuk 150 centinél alacsonyabb, 35-ös lába van és az ultrahang szerint van benne egy 4 kilónál nagyobb baba, ott azért meg kell fontolni. Vajúdni engedjük, de valószínűleg császár lesz a vége. Mindig pozitívabb a szülésélmény, ha az anya úgy érzi, mindent megtett, amit csak lehetett. Ez a szülés-élmény későbbi feldolgozása miatt is nagyon fontos. Engem szomorúsággal tölt el, amikor azt látom, hogy egy nő meg tudná szülni a babáját, csak az általa elképzelt kényelmi okok miatt nem teszi meg.

Az én korosztályom kényesebb, mint ősanyáink voltak?
Ezt így nem mondanám, nem szeretnék senkit megsérteni. Inkább úgy fogalmaznék, hogy érzékenyebbek és az egész rendszer átalakult. Az, hogy ma sokkal később mernek/tudnak gyermeket vállalni az anyukák, azért rányomja béllyegét sokmindenre. Egy 35-40 éves szervezet - bármennyire is sportos és fiatalos egy nő - nem tud úgy viselkedni, mint egy 20 évesé. Illetve az a rengeteg információ, ami a lányokra zúdul, és azoknak a nem helyes feldolgozása megváltoztatta a hozzáállást. Amikor kezdtem a szakmámat, 30 évvel ezelőtt, a kismamák zöme 18 és 22 év közötti volt. Akkor az volt a jellemző hozzáállás, hogy “bemegyek és megszülöm”, akkor a császáros szülések száma 15 százalék volt, most 60-70 százalék ez az arány. Sokan azért nem képesek arra, hogy megszüljék a gyermeküket, mert nem készülnek fel rá mentálisan. A szülésre fel kell készíteni egy kismamát. Az én egyik kedvenc orvos kollégám azt mondta, akkor kell elkezdeni felkészülni a szülésre, amikor 6 hetes a magzat és ennek az egyik alappillére az, hogy  “képes vagyok rá, meg tudom csinálni, mert nőnek születtem!” Ha ezt valaki elhiszi és így jön oda szülőszobára, akkor nagyon jók az esélyei arra, hogy természetes úton hozza világra a gyermekét, persze így is előfordulhat, hogy rajta kívülálló okok miatt ez meghiúsul, de ha mentálisan ott van a kismama és nincs semmilyen veszélyeztető körülmény, akkor képes rá.

Folyt.köv....

Csilla

 

komment komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tatarcsilla.blog.hu/api/trackback/id/tr308793118

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Egy átalvatlan éjszaka, nem babasírás miatt. 2016.06.14. 15:19:24

Egy brit felmérés szerint, amelyben 500 férjet és feleséget kérdeztek ki, az újszülött egy éves koráig mínusz 68 nap alvás jut a kezdő szülőknek. Lehet másként?   Kimerültség babasírás miatt címmel olvastam az Új Néplap március végi számában egy ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása