Volt idő, amikor csömöröm volt a témától. Egyszerűen az idegeimre ment, hogy mindenhonnan a fogadd el és szeresd önmagad mantra folyt. Mémként terjedtek az életigenlésre ösztönző idézetek, szakemberek és szép emberek kiabálták, hogy önmagad elfogadása, az önbizalom, a saját magadba vetett hit a záloga, a sikeres és boldog életnek. És innen már csak egy ugrás volt az, hogy igenis minden nő szép! Én pedig úgy éreztem, hogy egyszerűen ez nekem nem megy. Nem megy azért, mert bizonytalan vagyok így nem hiszi el nekem senki, hogy szeretem azt, amit kaptam az élettől.

Mert tulajdonképpen az igazság az, hogy temérdek mennyiségű szorongás költözött belém, amit magabiztosággal leplezni, annyi volt, mint agresszorként szembenézni a világgal. Minél többször láttam és hallottam azokat,aki már „megtalálták önmagukat”, annál messzebb kerültem én az elfogadástól. A környezetem ennek ellenére ugyan szeretett, a férjem minden pillanatban bókokkal halmozott el és imádott, a barátaim pedig szerettek velem lenni és én is imádtam őket. (És hál'istennek ez ebben a pillanatban is így van) És voltak olyanok, akik mindig minden pillanatban ott voltak, ha panaszkodni vagy éppen sajnálni kellett. Aztán az életem egy pontján úgy döntöttem, hogy megpróbálom. Elkezdtem barátkozni magammal, megszeretni, azt amit 1983 májusban a szüleimtől és az ő szüleiktől megkaptam. Az új életemben pedig már soha többé nem szidtam és utáltam egyetlen végtagomat és gondolatomat sem. Mindeközben megmaradtak körülöttem azok az emberek, akik velem együtt tudtak örülni és akiknek a barátságához nem volt szükségem arra, hogy elesett vagy éppen sajnálatraméltó legyek...

Pár hete pedig több tucat nővel együtt erről beszélgettünk, arról hogy mennyire nehéz szeretni magunkat. A magyar nők többsége ugyanis nem látja szépnek magát. Itthon a megkérdezettek csupán 3%-a tartotta magát vonzónak és csak 1% volt az, aki a gyönyörű jelzővel merte illetni magát. 10 nőből 9-ben rossz érzéseket vált ki, ha tükörbe kell néznie, 4 nőből 1 pedig csakis a rossz dolgokat látja meg önmagában... Egy óbudai étterem fehér tulipánokkal díszített szobájában ültem legalább 60 másik nő társaságában, amikor ezek az adatok elhangzottak. Én pedig végig csak arra tudtam gondolni, hogy vajon mi történne, ha én vagy a velem szemben ülő -egyébként szép arcú és ránézésre is egy karakán csajszi- felállnánk és azt mondanánk, hogy: sziasztok, én szeretem az arcomat, ő pedig imádja a hosszú lábait, ráadásul az én férjem minden nap elmondja nekem, hogy mennyire szereti azt a nőt aki vagyok, úgyhogy sok munka van még az életen, de most éppen boldogok vagyunk.

A reakciókat illetően a következőket tippelem: 1. Nézzenek már tükörbe, mit képzelnek magukról! (felhúzott szemöldök grimasz) 2. Hülye libák, az egó az persze megvan. (halk ciccegés, kiprésleve az ajkakon) 3. Ezer náluk különb nő szaladgál az utcán, mire ez a nagy önbizalom...(összeröhögés a mellette ülővel) Természetesen mindez csak feltételezés, de a történet végén valahogy még mindig azt gondolom, hogy nem merik szeretni magukat a nők, pontosan azért mert rettegnek a környezet ellenszenvétől. És pontosan azért, mert sokszor olyan kevés a dicséret, hogy nincs tanult válaszreakció rá. Éppen azért hiszem azt, hogy szükség van a bátrakra és az életigenlőkre, a bókokra, a női és a férfi önbizalomra. (és ők már engem sem idegesítenek:))

Mert, pontosan úgy, ahogy ahogy az elmúlt években a pesszimista önsanyargató többség magával tudta ragadni a tömeget, pont ugyanúgy tudja egy hangos -most még csak 4%-megmutatni azt, hogyan kell szeretni. Magadat, a lelkedet és a neked bókoló férfiakat. Egyébiránt ma kíváncsiságból megkérdeztem Tőletek azt, hogy ki mit szeret magán vagy magában. Az én kis szuperaktív 42.000-es közösségem közül ezúttal, csak 30 ember „mert” válaszolni, közülük pedig csupán 1 volt az, aki a külsejével kapcsolatban pozitívan mert megnyilvánulni...

Köszönöm a férjemnek, hogy 9 év után sem felejtett el bókolni a feleségének.:)

1.kép 

A StílusVadászban megmutattam Nektek, hogyan változtat meg, egy profi smink és egy fél órás retus. Az első képen, teljesen natúr arccal láthattok, a másodikon profi sminkkel az arcomon, a harmadikon pedig a profi smink és a photoshop utáni "valóságot" láthatjátok. Csupán annyit kértem a fotóstól, hogy a forgatás kedvéért, faragjon belőlem 2014-es címlaplányt. Ez lett belőle.:)

2.kép

Egy bókolás utáni pillanat... retus nélkül.:)

Csilla