Tatár Csilla

Dubai, fapadossal, 4 nap alatt

2014. július 10. - Tatár Csilla

Őszintén, ha nem élne Dubaiban az egyik barátunk - aki anno a Malév légiutaskísérője volt, most pedig az Emirates légitársaság fedélzetén teljesít szolgálatot - és a Wizzair nem indította volna el fapados járatát ebbe az irányba, akkor nagy valószínűséggel Dubai örökre kimarad az életemből. 

2014-07-07 16.34.44.jpg

De most minden összejött. 4 nap szabi, két fapados jegy és szállás meghívással együtt. Így hát - a férjemmel karöltve!- megvetettem én is a lábam a sivatag közepére épült, megalomán és cseppet sem barátságos városba.

A wikipédián és az utikönyvekben remek leírásokat lehet találni arról, hogy miképp épült fel a semmiből és hogyan vált a világ egyik leggazdagabb városáva Dubai, így ezt a részt én most átugranám, helyette jöjjön egy nagyon is szubjektív élménybeszámoló. 

2014-07-07 16.51.10.jpg

A városról elképzeléseim azért már voltak. Először is biztos voltam benne, hogy a repülőn szingli magyar csajokkal utazunk majd, akik ugye a bulváros legendárium szerint jó pénzért szórakoztatják a csilliárdos sejkeket, aztán arra is számítottam, hogy romantikus, kis eldugott kocsmákkal, éttermekkel nem találkozom, viszont minden egyszerre lesz lenyűgözően modern és steril, megalomán és hihetetlen.  Nos, majdnem minden bejött. Egyet kivéve.

A repülőn egy szingli magyar lányt sem láttam!:) Sajnálom.:)

2014-07-07 16.33.38.jpg

Dubaiban ilyenkor nincs szezon, ugyanis a napon 45-46 fok van, a tenger pedig 34-35 fokosra melegszik fel, így ennek megfelelően az utcák és a partok majdnem teljesen üresek. Minden szépen ki van pakolva, le van tisztítva, be van rendezve, minden üzlet és kávézó, nyitva van. De, mintha csak egy filmes díszletben sétálnál, ember egy szál se, sehol senki...

2014-07-07 18.25.24.jpg

Napközben csak a flexek, a kalapácsok és a gigantikus méretű daruk hangja emlékeztet arra, hogy itt bizony minden mozgásban van. A munkások szó szerint éjjel-nappal dolgoznak -sőt, éjszakánként még intenzívebben, hiszen olyankor már "csak" 30 fok van és nem süt a nap- szóval, nincs olyan utca, vagy partszakasz, ahol éppen ne nőne ki valami a földből.

2014-07-07 16.52.05.jpg

2014-07-07 16.41.03.jpg

Így hát a pihenni vágyóknak nincs jó hírem, hiszen ebben a városban nehezen lehet, csendes kis szállást találni, az óriási méretű hotelek mellett pedig állandóan zaj van. Viszont a 20 fokosra lehűtött szállodák a ricsaj ellenére még szezonon kívül is roskadásig tömve vannak, így ez némi magyarázatot is adott arra, hogy hová tűntek azok a tursiták az utcákról, akikkel egyébként egy repülőn utaztam. Én 4 napig élveztem Dubai vendégszeretetét és ez idő alatt pont meg tudtam nézni mindent, amit kellett. 

2014-07-07 16.44.02.jpg

Ilyen volt péládul a világ legmagasabb épülete a Burj Khalifa, amit egyszerűen a saját szememmel akartam látni. 828 méter és alulról nézve, tényleg olyan mintha a tornya, a felhők hasát simogatná. Döbbentes volt látni, és nemcsak magát az épületet, hanem azt a profizmust is, ahogy a turistákat szisztematikusan terelgették a monstrum belsejében, azért, hogy még véletlenül se legyen tömeg, ami elveszi a kilátást. Természetesen az itt dolgozók 100%-a  bevándorló volt. Német, angol, ukrán és balinéz hosztok gondoskodtak a vendégekről. (a dubai állampolgárok ugyanis jellemzően, a bankszektroban vagy az üzleti szférában dolgoznak)

2014-07-07 16.40.23.jpg

A torony alja egyben a metro végállomása is, ami egyúttal egy felfoghatatlan méretű bevásárlóközpont gyomra. Amikor kiléptem a metróból elindítottam a lépésszámlálót a telefonomon, ami egészen addig ketyegett, amíg elértem a torony pénztáráig. (Ez a  központ másik végében volt.) 3, 5 kilométernél állt meg. És nem, nem tévedtem el szőke nő módjára. (Velem volt a férjem is.:) Ezen a 3, 5 kilométeren pedig shopping sokkot lehet kapni. Annak ellenére, hogy én kifejezetten nem szeretem a pláza "kultúrát", itt fel sem tűnt, hogy tulajdonképpen egy óriási méretűre puffasztott pénznyelőben vagyok. 

2014-07-07 16.39.15.jpg

2014-06-30 21.27.41.jpg

Talán azért sem, mert a luxusüzletekből tömött szatyrokkal jöttek ki, az amúgy teljesen lefátyolozott nők, ez pedig bőven arra késztetett, hogy sétálás közben elengedjem a fantáziámat. :) És ha már polgárpukkasztás, akkor érdemes megemlíteni azt a sípályát is, ami szintén a központ belsejében található. Mert ugye az nem járja, hogy a dubai embereknek nincs jeges, csúszós domboldaluk és hóval fedett hegycsúcsaik!:)

2014-07-07 16.49.37.jpg

20140625_160615.jpg

PicsArt_1403884175044.jpg

A város másik vége - itt van a kikötő is-  már kicsit többet mutatott abból az arab kultúrából, ami annak idején ezt a várost is jellemezte. A fűszerpiacon az árusok mellett szinte lehetetlen csak úgy elsétálni, mert azonnal kínálgatnak, szagoltatnak, ajánlatot tesznek.. jó keresekedő módjára. Itt persze szó szerint mindent lehet kapni! Cipőt, ruhát, hintalovat, aranyat és még Rubik kockát is.

2014-07-07 16.38.33.jpg

2014-07-07 18.28.08.jpg

2014-07-07 16.37.40.jpg

2014-07-07 16.36.09.jpg

2014-07-07 16.42.57.jpg

2014-07-07 16.52.57.jpg

Ahol viszont olcsó cipőt és fűszert biztosan nem lehet kapni és előzetes foglalás nélkül a közelébe sem lehet jutni, az a világ egyetlen hét csillagos szállodája, a Burj Al Arab a maga 202 lakosztályával, amik közül a legkisebb 170, a legnagyobb pedig 780 négyzetméter alapterületű. A hotel testét este fénnyel festik meg, ami tényeg lenyűgöző látványt nyújt, pláne akkor, ha ehhez még hozzáképzeled azt is, hogy legfelül  helikopterleszállópálya, legbelül pedig 8 nemzetközileg is elismert étterem található, ahol a korlátok és oszlopok igazi arannyal vannak befutattva.

2014-06-30 21.33.51.jpg

Szóval Dubaiban az épületektől és a felfoghatatlan gazdagságtól tényleg pár nap erejéig leesik az állad, de vissza nem vágysz majd. Látsz hatalmas épületeket, nagyon modern metróvonalakat, luxus autókat, és egy picike kis szeletet a város múltjából. De nagyjából ennyi. Ennek ellenére, örülök, hogy láthattam.

Ja, és hogy mi az egytlen egy dolog, amit a 4 nap alatt megvettem? Egy Rubik kocka, amit egy dubai metróaluljáró gyógyszertárában találtam meg! Szürreál! Azóta próbálom kirakni.:)

Csilla

2014-07-07 16.41.55.jpg

komment komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tatarcsilla.blog.hu/api/trackback/id/tr596482791

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása